
KÜLDETÉSÜNK
Flóra és Judit a Menedzserszövetség Mentorprogramjában találkoztak, ahol Judit mentori tanácsaival segítette Flóra karrierjét. Ennek a találkozásnak és sikeres együttműködésnek köszönhetően alapították meg Álom Határidővel néven közösségi mentoring platformjukat, melynek célja, hogy a mentori kapcsolatuk, tudásuk, tapasztalataik megosztásával segítsék a hazai tehetségeket a tudatos karriertervezésben és kísérjék a jövő vezetőit a nemzetközi élvonal felé. Meggyőződésük, hogy önmagunk fejlesztése a létező legjobb üzleti befektetés. Készülj, mert nekik felteheted azokat a kérdéseket, amikre mindig tudni akartad a választ a karriertervezéssel kapcsolatban, de eddig nem merted megkérdezni!

DR. ZOLNAY JUDIT
Több, mint 20 éves nemzetközi felsővezetői tapasztalatát felhasználva Judit üzleti edzőként és vezetési tanácsadóként folytatja karrierjét. Korábban az Amerikai Kereskedelmi Kamara, ma pedig a Hungarian Business Leaders Forum igazgatósági és a Menedzserszövetség elnökségi tagjaként adja át tapasztalatait üzleti coaching és mentorálás keretében. Nem titkolt célja, hogy a régió jelenlegi és jövőbeni vezetői nemzetközi versenyképességgel és szakmai önbizalommal rendelkezzenek.

NÉMETH FLÓRA
Flóra Magyarország legnagyobb telekommunikációs vállalatának PR szakmai vezetője, ügynökségi és vállalati kommunikációs területen több, mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik. Tagja a Magyar PR Szövetségnek, a Menedzserek Országos szövetségének. Fontos társadalmi ügyeket képvisel az Egyenlítő Alapítvány tagjaként, valamint a TEDxLibertyBridgeWomen társalapítójaként.