top of page
  • nemethflora11

RÁNKY KATALIN: Néha muszáj "nem"-et mondani

"Kell, hogy az emberben legyen annyi erő, hogy azt mondja: nem."

📍 Ránky Katalin karrierje során többször utasított vissza előrelépési lehetőséget, mert hitt abban, hogy máshogy, másmilyen felállásban sikeresebben meg lehet valósítani az adott feladatot. Határozottságának, tehetségének és stratégiai gondolkodásának köszönhetően végül mindig engedtek elképzeléseinek, és már rövid távon beigazolódott, hogy ez volt a jó döntés: szinte mindent, amit elkezdett, sikerre vitt.

📍 Karrierjét a Richter Gedeon Gyógyszergyárban kezdte vegyészmérnökként, majd a cég kozmetikai ágazatát vezette sikeresen. Később saját kozmetikai vállalkozását építette, mikor félkérést kapott a L'Oreáltól, hogy vezesse az újonnan alapított magyarországi leányvállalatot. 17 év után, a L'Oreal Magyarország vezérigazgatói székéből ment nyugdíjba, saját bevallása szerint, boldogan. Szívén viseli a tehetségek mentorálását és a női kutatók elismerését. A mai napig aktív szerepet vállal az általa alapított, a "Nőkért és a Tudományért - L'Oreal és UNESCO” díj körüli teendőkben.

✨ Beszélgetésünk nemcsak a hihetetlenül gazdag szakmai múlt megismerése miatt különleges. Míg Flórának Judit, Juditnak Katalin volt a mentora, aki segítette, támogatta őt vezetői útján.

➡Egy főnököt kezelni kell. De vajon hogyan?

➡Miként segíthet elérni céljainkat, ha tudunk levelet írni?

➡Miért éri meg nem-et mondani és honnan meríthetünk erőt kitörni az adott keretből? ➡Hogyan lehet egy jó párkapcsolatot fenntartani, ha mindkét fél számára fontos a karrier? ➡Mi az a három dolog, ami a sikeres vezetéshez szükséges?

➡ Sürgős, fontos vagy egyéb? Ismerd meg a jól bevált módszert!


Könyvajánló: 📚 Lois P. Frankel: A rendes lányokból miért nem lesz főnök? / Nice girls don't get the corner office.


https://www.youtube.com/watch?v=CurIqM46DNM&t=34s

15 views0 comments
bottom of page